Megpróbálok egy normális posztot összehozni....najó ez még viccnek is rossz volt, nekem a normális sose ment xD
Szóval jelenleg boldog párkapcsolatban élek. És ezelőtt észrevehettétek,h nem igazán hiszek ebben az igaz szerelem témában..Nem értettem sose egy párkapcsolat lényegét, hogy mit kell konkrétan csinálni benne, nem fogjuk e megunni egymást etc.
Persze, ez mindenkiben benne van. "Vajon megfog unni? Mindig fog szeretni?" Stb.
Szóval a szerelem...
Néha úgy érzem nem megy ez nekem, nem fog sikerülni. Aztán meglátom, hogy ír vagy csak szimplán a kölcsönadott pólójához bújok és máris minden sokkal jobb..érzem, hogy szeretem hogy hiányzik, hogy imádom az illatát, hogy Vele akarok lenni mindig...Viszont félek is picit, mert még nagyon a kapcsolatunk elején vagyunk és rettegek attól, hogy megun majd és nem lehetek vele csak pár hónapot. Őszintén , sose értettem egy kapcsolatnak mi a lényege..Aztán jött Ő, és megmutatta. Akkor is a másikkal lenni mikor bántja magát, rossz kedve van, akkor is mikor nevet, sír, komoly, fél..egyszóval MINDIG. Sok-sok emléket gyártani egyetlen nap alatt. Hozzábújni mikor fázol, mikor rossz kedved van, mikor nem akarod, hogy elmenjen,mikor csak egyszerűen jól esik a társasága,illata...Eddig sose volt normális kapcsolatom, olyan ami nem távkapcsolat. És ez így pont jó Vele. Tökéletes nekem. Akkor jött, mikor nem számítottam rá.
Mindig a tökéleteset hajkurásztam. Magas, vékony, szőke.Aztán jött Ő,aki fekete hajú, picit testesebb és majdnem egymagas velem. De pont ezért jó ez így. Imádom amilyen arcokat vág, imádom mikor megölel , mikor puszit ad(soksok puszit), mikor mosolyog, mikor nevet, mikor beolt,hozzábújok vagy megcsókol. Egyszerűen mindent imádok ami Vele kapcsolatos. Mindig is arra vágytam, hogy fiú barátom legyen, aki védelmez engem, magához szorít ha kell, etc..és most megkaptam. Pedig lehet meg se érdemlem, viszont tudom, hogy szükségem van Rá.
Vajon ezt hívják Szerelemnek? Mert ha igen, akkor azt hiszem teljesen belezúgtam...